Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Helyi hajléktalanok elõnyben Balogh P. Ferenc, K.-ban, a vidéki kisvárosban... és más történetek, Magellán PR, 2006. K.-ban, a vidéki kisvárosban megteremtõdik a rend. A rend, mely köztudomásúan mindennek a lelke, lelke tehát példának okáért a hajléktalanok ügyének is. A hajléktalanokénak, akik eleddig minden különösebb szervezettség nélkül hevertek el K.-ban, a vidéki kisvárosban, álomra hajtották fejüket színházparkban éppúgy, mint vasútállomáson, élelmiszerboltok duplaszárnyú üvegajtói elõtt, lakótelepi házak pincelejáratánál vagy pénzintézetek némiképp védett hátsó kapuinál, bárhol, ahol át lehet vészelni az éjszakákat K.-ban, a vidéki kisvárosban. K.-ban, a vidéki kisvárosban az éjszakákat parkokban is át lehet vészelni, ha azok az éjszakák késõ tavaszi, nyári, avagy enyhe õszi éjszakák, és mert parkokból szép számmal akad K.-ban, a vidéki kisvárosban, hajléktalanok is gyakorta láthatók bennük. A hajléktalanok leginkább a közparkok padjain láthatók K.-ban, a vidéki kisvárosban, mely padokból szürkületi órán hálószobát formálnak a hajléktalanok, meghatározhatatlan színû és állagú pokrócokkal, kartonpapírokkal és nejlonszatyrokkal téve otthonossá a padlakást. S bár K.-ban, a vidéki kisvárosban a statisztikai elemzések számsorait még sohasem sikerült egyformán értelmeznie a helybéli politika napszámosainak, abban mindegyikük egyetértett: K.-ban, a vidéki kisvárosban a padokon, a bejáratok elõtt, s a nyitva felejtett lépcsõházak zugaiban egyre több hajléktalan húzza meg magát. Kérdés tehát, figyelmen kívül hagyhatja-e ezt a tényt a politika K.-ban, a vidéki kisvárosban, ahol felelõs várospolitikai szív a városlakókért dobog, repesve lesi minden kívánságát, a mindennapok kegyetlen harcait õérte vívja meg, s õérte száll szembe, ha kell, akár a kormánnyal is, csakhogy a városlakó sorsa jobbra fordulhasson. Könnyen belátható tehát, felelõs városvezetés nem nézheti tétlenül, amint a polgár reggelente munkába indulván K.-ban, a vidéki kisvárosban parkok padjain pihenõ hajléktalanok között lépdel tova, ki tudja, miféle hatásai lehetnek az efféle látványnak. A városvezetés tehát kiutat keres, s miután nem írhatja elõ a városlakóknak K.-ban, a vidéki kisvárosban, hogy mely parkokat és utcákat kerülje el, ha jót akar, a hajléktalanokra koncentrál erõst. K.-ban, a vidéki kisvárosban vannak döntések, melyek nem kívánnak hosszan tartó városvezetõi koncentrációt, nem igényelnek vég nélküli egyeztetéseket, többfordulós vitákat, némely döntések egyik pillanatról a másikra megszülethetnek K.-ban, a vidéki kisvárosban. A padokon heverõ hajléktalanokról efféle metódus alapján határoztak, dossziéjukat a gyors döntések polcára téve K.-ban, a vidéki kisvárosban. S hogy az istenadta nép kellõ súllyal érzékelhesse, a rend megteremtése biztos léptekkel halad K.-ban a vidéki kisvárosban, a döntést sajtótájékoztatón hozták az õ tudomására, mely sajtótájékoztató alkalmat ad arra is, hogy a hajléktalanok témáját, mint apropót használva fel, a fejlõdés nagyszerû ívét láttassák K.-ban, a vidéki kisvárosban. A döntés tehát. Eszerint K.-ban, a vidéki kisvárosban ezentúl kizárólag helyi hajléktalanok heverhetnek a padokon, más hajléktalanok nem nagyon maradhatnak a városban, s e verdiktet az önkormányzat ellenõrizni is fogja majd szigorúan, mert az nem lehet, hogy a helyi hajléktalanok bármiben hátrányt szenvedjenek. Hogy ezt miképpen gondolja ellenõrizni a hivatal, arról nem hangzottak el részletes instrukciók, de ha egy országról ki lehetett jelenteni, hogy az az országlakóké, miért ne lehetne ugyanezt a helyi hajléktalanok érdekében is megtenni? Végül is praktikus elképzelés, a hivatal nyugodtan megkérheti néhány ráérõ alkalmazottját, beszélgessen már el reggelente a hajléktalanokkal K.-ban, a vidéki kisvárosban, mi több, köthet egy szerzõdést a rendõrökkel is, mégiscsak hivatalosabb így az egész eljárás, és miért ne kezdeményezhetnének közösen lélekemelõ csevelyt a hajléktalanokkal. Miután az ellenõrzõ brigád illendõen köszöntötte a páceinseket, esetleg megkérdezte, hogy aludtak, és hogy szolgál az egészségük mostanság, rátérnének a lényegre. – Aztán, khm, mondja csak – fûzné a szavakat egymás után ügyesen a hivatal embere –, magának hol nincsen lakása? – Hát kérem, nekem a fõvárosban nincsen – felelné a némiképp megszeppent hajléktalan, mire felvonná szemöldökét a kérdezõ: micsoda skandallum, egy nem helyi hajléktalan fennakadt a rostán! Persze, ha a hajléktalan azt válaszolná, hogy neki K.-ban, a vidéki kisvárosban nincsen lakása, bizony megsajnálná õt a hivatal embere, lábvégnél pokrócot igazítana, s meleg szavakkal biztatná a hajlékkal K.-ban, a vidéki kisvárosban nem rendelkezõt, valahogy majd csak lesz, mert olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna. A máshonnan jött, pimasz hajléktalanokra viszont, akik alighanem elõre megfontolt szándékkal lepték el az utcákat K.-ban, a vidéki kisvárosban, kitoloncolás várna, feltennék õket egy vonatra, menjenek csak haza, szíveskedjenek a saját városukban múlatni az idõt óraszám. Esetleg a könnyebb eligazodás végett – mert azt azért nem kívánhatjuk, hogy napról napra újrakezdjék a párbeszédet a hajléktalanokkal K.-ban, a vidéki kisvárosban – csinos kis kártyát nyomtathatna a hivatal, ízléses csiptetõvel, rajta lenne a város címere, az alapítás éve, a városháza fotója dombornyomással, kampányidõszakban a polgármester fényképével, nyilvántartási számmal is akár, de legfõképpen két szép nagy „H” betû lenne rajta, így a másnapi vizitkor az ellenõrök rögvest láthatnák, vajon Helyi Hajléktalan fekszik-e elõttük. S miután így megteremtõdött a rend K.-ban, a vidéki kisvárosban, már semmi akadálya nem lenne annak, hogy a hivatalban újabb ügyeket vegyenek elõ, újabb dossziékat nyissanak, mert az a méltánytalanság megengedhetetlen lenne, hogy csak a hajléktalanok ügye rendezõdjön gyorsan és hatékonyan K.-ban, a vidéki kisvárosban. Balogh P. Ferenc Helyi hajléktalanok elõnyben. K.-ban, a vidéki kisvárosban... és más történetek, Magellán PR, 2006. Az írás a szerzõ K.-ban, a vidéki kisvárosban címû publicisztikai kötetében olvasható.